Csillagórák

“Egy népen belül az emberek millióira van szükség ahhoz, hogy egyetlen lángész megszülessék, a világon milliónyi értelmetlen órának kell leperegnie, mielőtt egy valóban történelmi óra, az emberiség egyetlen csillagórája elkövetkeznék.” – írja Stefan Zweig Csillagórák című kötetének előszavában.

A Budapest Sound Collective Európa-napi koncertje három, ilyen csillgaóra alatt, az  ihletett pillanatok intenzitásában fogant zeneművet mutat be. Bach isteni rendje, Ligeti György egyszerre nyugodt és zaklatott, a jövőbe mutató zenéje és Beethoven Eroica szimfóniája – amely hangokba öntötte a felvilágosodás humanista eszméjét – tökéletes alkotások, az emberiség történetének legmagasabb művészi kifejeződései.
“Furcsa, konszonáns és disszonáns harmóniákat egyaránt kifejlesztettem, összetett ütemekkel. Annak ellenére, hogy tele van furcsa ütemek spektrumával, az így kapott általános hangzás lágy és lágy.”- mondja Ligeti György a Hamburg concertóról, amelynek névválasztása  épp Bach Brandenburgi versenyműveinek analógiájára történt, Hamburg városának megrendelésére.

Bach kizárólag vonósokra írt 3. Brandenburgi versenye különleges helyet foglal el a sorozatban: gyakorlatilag két gyors tételből áll, a köztük lévő Andante épp csak egy leheletnyi pihenőt hagy nekünk. Az első tétel egyetlen egyszerű dallam- és ritmusképlet: egy sejt, amelyből a folyamszerűen kígyózó, minden részletében logikusan összefüggő, táguló zenei anyag kifejlődik. A concerto zárótétele tipikus koncert-finálé, amely nem nélkülöz bizonyos táncos jelleget sem.

Beethoven 3. Eroica szimfóniáját bemutatásakor nem értette sem a korabeli közönség, sem a kritika. Egy angol kritikus azt javasolta a művet játszó londoni filharmóniai társaság zenekarának, hogy egész egyszerűen hagyják el az utolsó két tételt, hiszen semmi köze sincs az első kettőhöz. A szimfónia azóta egy korszak jelképe, a forradalom és a felvilágosodás szimbóluma lett, egy olyan fordulópont a zenetörténetben, amely után már képtelenség volt úgy zenét írni, mint előtte.